Search results

halmaigabiFájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség volt munkatársa - Halmainé Tóth Gabriella - 2018. január 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Gabika - ahogyan sokan hívtuk - 1950. május 6-án született Tiszainokán. Iskoláit az ország több intézményében végezte, tanulmányai befejezésével könyvtáros lett.

Első munkahelye a székesfehérvári Vasas Ikarus könyvtára volt, majd Budapestre költözését követően nyugdíjba vonulásáig a Vasas központi könyvtárában dolgozott, ahol az olvasók örömére munkáját nagy szorgalommal és precizitással végezte. Munkatársai szerették és megbecsülték. Nyugdíjazását követően a Vasas Nyugdíjas Szervezetben is tevékenykedett.

Élete utolsó éveit Tárnokon töltötte, ahol visszatért tanult szakmájához és az önkormányzat könyvtárosaként igyekezett az olvasók kedvébe járni.

Egész életében két dolgot tartott a legfontosabbnak, a családját és a munkáját.

Kedves, közvetlen természete sokaknak hiányozni fog, családja, barátai, munkatársai fájó szívvel veszik tudomásul váratlan távozását.

Gabitól családja szűk körben vesz búcsút.

Gabika, emléked velünk marad, nyugodj békében!

A Vasas Szakszervezeti Szövetség Észak-Alföldi régiója Debrecenben tartotta képzését 2018. január 26-án. Öt alapszervezet képviseletében tizenöten vettek részt, nem csak választott tisztségviselők, hanem a szakszervezeti munka iránt érdeklődő fiatalok is.

Az előadó Rácz Ferenc, a Vasas szakértője volt. A jelenlévők megismerkedtek a tagszervezés alapjaival, a kampánytervezéssel, és a bizalmi struktúra erősítésének lehetőségeivel. A bevezetőben elhangzott, hogy az eredményes szakszervezeti munkához fontos, hogy hogyan tudunk tagokat megszólítani, hogyan tudunk tagokat szervezni, és hogyan néz ki a kampánytervezés. Hogyan tudunk egy akcióra megmozgatni embereket, akár nem tagokat is.

Az előadás kiemelt témái voltak:

  • A taglétszám, a szervezet feltérképezése, szakszervezeti stratégiák, direkt kampányok, és akciók.
  • A résztvevők nagyon aktívak voltak, sok ötlet, javaslat és jó példa elhangzott, amelyeket hasznosítani tudnak a munkájuk során.
  • Csak akkor lehet eredményeket elérni, ha kellő tudással rendelkeznek a tisztségviselők, de ehhez elengedhetetlen a kellő érdeklődés is!

Készítette: Toldi Miklósné

 

Elindult az év, ami számos kötelezettséggel is jár a munkavállalók számára. Ilyenek például a munkáltatónak leadandó nyilatkozatok. Nézzük sorjában! Az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges lehet a családi kedvezményről, az első házasok kedvezményéről és a személyi kedvezményekről, az esetleges külföldi illetőségről szóló nyilatkozat. A gyermekekhez kapcsolódó pótszabadságok igénybevételéhez - amely mindkét szülőt megillet - is nyilatkozni szükséges. Azokon a munkahelyeken, ahol a munkáltató cafeteria-rendszerben biztosít a munkavállalóknak béren kívüli juttatásokat, ott mielőbb nyilatkozniuk kell, hogy milyen juttatást, milyen összegben kívánnak igénybe venni.

Fontos tudni azt is, hogy 2018-tól megszűnik a munkáltatói adómegállapítás!!! Így már a 2017-es évre szóló személyijövedelemadó-bevallást sem készíthetik el a munkáltatók munkavállalóik helyett. Magánszemélyek mostantól önadózással állapíthatják meg adójukat, vagy az adóhatóság segítségét igénybe véve, a NAV által elkészített szja-bevallás tervezetre támaszkodhatnak.

A Bosch cégnél, a munkáltató egyoldalú döntése az volt, hogy január 1-től visszamenőleg - a bértárgyalás során megtett utolsó ajánlatától eltérően alacsonyabb mértékű - béremelést hajt végre. A munkavállalók barátságtalan lépésnek ítélték meg a munkáltató tárgyalások lezárására vonatkozó lépését, és az egyoldalú béremelésre vonatkozó döntésé. Ezért, csaknem 800 munkavállaló, a gyár dolgozóinak nagyjából egyhatoda vett részt a január 24.-i kétórás figyelmeztető sztrájkban, amelyet a Bosch hatvani üzemének szakszervezetei hirdettek meg. Így tegnap 9 és 11 óra között figyelmeztető sztrájkot tarottak a gyárban. Tudható, hogy már 2017 decemberében elkezdtek tárgyalni a felek, de a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szervezete (HADFSZ) és a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSZ) nem fogadta el a munkáltató egyoldalú döntését. A sztájkot követően már nem ültek le tárgyalni, hanem várták a cég új ajánlatát. A szakszervezet (HADFSZ) követelései között 15 százalékos béremelés, valamint negyedéves jelenléti prémium és hűségbónusz bevezetése is szerepel. Mindkét szakszervezet sikeresnek ítélte a megmozdulást, és bíznak a megállapodás lehetőségében, aminek a határideje az előre rögzítettek szerint pénteken jár le.

Figyelmetekbe ajánljuk:

  • A honlap Dokumentumtárában új menüpont alatt, "Vodafone ajánlatok" címmel jelennek meg az aktuális kedvezmények a Vodafone flottára vonatkozóan. Szintén a Dokumentumtárban a "Segédletek, ajánlások" menüben találjátok a bértárgyalásokhoz használható szakértői anyagokat és a 2018. évi munkaidőnaptárat is. A "Munka törvénykönyve" menübe pedig feltöltésre került az Mt. a 2018. január 1-től hatályos módosításokkal.

 

  • A honlap főoldalán, a "Szolgáltatásaink/Ajánlatok tagjaink számára" menüben megtaláljátok a Vasas tagkártyával igénybevehető Vasas és MaSZSZ által nyújtott kedvezményes lehetőségeket. Ilyenek például a banki és biztósítós partnereink ajánlatai (Generali jogsegély is!), valamint vásárlási kedvezmények (pl.:Praktiker) szabadidős programok (cirkusz, táncszínház) és aktuális üdülési/szállás ajánlatok.

 

  • Szintén a főlapon a "Szolgáltatásaink/Vasas Önsegélyező Pénztár" címszó alatt találjátok a Pénztár (VÖP) aloldalát, ahonnan minden nyomtatványuk, az aktuális VÖP szórólap és az alapszabály is letölthető. Itt tájékozódhattok a Pénztár szolgáltatásairól is.

 

A Sztráda Rádióban (online hllgatható rádió) minden héten csütörtökön 17 órától a Vasas műsora hallható! A mai téma: A sztrájk ideológiája és hatása.

Hallgassátok a műsort az online felületen: www.sztadaradio.hu

 

Az uzemiszemle.blog.hu oldalán jelent meg amit a sztájkról tudni érdemes, aktualitása okán közzétesszük itt is:

A sztrájk a munkavállalók közösségét megillető Alaptörvényben biztosított alapjog, amely alapján a munkavállalók jogosultak a gazdasági és szociális érdekeik biztosítása céljából a munkavégzés beszüntetésével nyomást gyakorolni a munkáltatóra. A sztrájk lehet jogellenes is, amennyiben egyéb (különösen az Alaptörvénybe ütköző) célok érdekében folytatják.

Ökölszabály, hogy 50%-nál kisebb támogatottság esetén nem szabad vagy kockázatos a sztrájkot elkezdeni, ezért a sztrájkhajlandóságot ajánlatos előre felmérni!

A sztrájk minden esetben kollektív munkabeszüntetést jelent, tehát egyénileg nem gyakorolható jogosultság. A sztrájkban való részvétel önkéntes, az abban való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető. A sztrájkhoz nem szervezett (nem szakszervezeti tag) dolgozók is csatlakozhatnak. A sztrájkolóknak joguk van ahhoz, hogy a munkát felvenni kívánó társaikat - nem erőszakos eszközökkel – meggyőzzék a sztrájkhoz történő csatlakozásról.

A sztrájk megkezdésének eljárási feltétele az előzetes egyeztetés kezdeményezése. Sztrájkot jogszerűen csak akkor lehet megkezdeni, ha az egyeztetés legalább hét napon át tartott és az nem vezetett eredményre. A sztrájk ideje alatt az ellenérdekű felek további egyeztetést folytatnak a vitás kérdés rendezésére. A felek kötelesek gondoskodni a személy- és vagyonvédelemről.

A sztrájk kezdeményezése, illetve a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének, így emiatt a munkavállalóval szemben hátrányos intézkedés nem tehető (pl. fegyelmi büntetés, vagy a munkaviszony megszüntetése). A munkavállaló azonban csak a sztrájk idejére mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Ha a felek között megegyezés születik, vagy a sztrájk más okból véget ér, a munkavállaló köteles újból munkába állni.

A sztrájkban részt vevő dolgozóknak a kiesett munkaidőre fizetés nem jár, de a szakszervezet a saját sztrájkalapjából a kieső dolgozói bevételeket fedezheti a tagjai számára. Ez akkor szokott fontos lenni, ha esetleg elhúzódik egy sztrájk. Már csak ezért is előnyös lehet a szakszervezeti tagság. A sztrájkalap tehát a szakszervezetnek a sztrájk finanszírozására szolgáló pénzügyi eszköze, juttatási formája a sztrájksegély, ami a sztrájkban résztvevő szakszervezeti tagok keresetkiesésének pótlására, kompenzálására szolgáló pénzbeli támogatás, amelynek jogosultságát, mértékét, folyósítását általában a Sztrájkszabályzat rögzíti. A sztrájksegély mentes a személyi jövedelemadótól és a nyugdíjjáruléktól, nem képezi egyéb levonás alapját sem.

Az ATV Start vendége volt ma reggel László Zoltán a Vasas alelnöke, aki a fizetések körüli munkáltatói trükkökről beszélt. Az interjút megtalálható az atv oldalán, illetve itt tudjátok megnézni.

Az idei kötelező fizetésemelések fokozzák a bértorlódást. A terheket főként a kis és közepes vállalkozások viselik nehezen.

Az idei újabb kötelező béremelés a versenyszférában valamivel több mint 1 millió embert, míg a közszférában nagyjából 200 ezer munkavállalót érint. Az idei mérsékeltebb emelés hatására a nettó átlagkeresetek bővülése az év egészét tekintve már nagy valószínűséggel egy számjegyű lesz - nyilatkozta a Népszavának Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Szerinte az erőltetett béremelések legfőbb vesztesei a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k). A teljes cikk a témában a nepszava.hu oldalon olvasható.

left4 év után győzedelmeskedett az igazság! A szakszervezeti tisztségviselőket 2013-ban kirúgó pécsi cég a Kúriáig ment, de nemrég ott is a kirúgott dolgozóknak adtak igazat. Mindent azért még nálunk sem lehet!? 2013 nyarán alapítottak a cégnél szakszervezetet, mert szerintük a munkáltató semmibe vette a dolgozókat. 2013 novemberében pedig hét szakszervezeti vezetőt és hangadót bocsátottak el egyik napról a másikra a kft-től.

Az ügyből nemzetközi botrány lett. Először a helyi szakszervezetek és a Vasas állt ki a kirúgott pécsi emberek mellett. Benke Norbert szakszervezeti vezető már a botrány kipattanásakor elmondta: értetlenül állnak az eset előtt. Hozzátette, amit a Honsa tesz, az Európában és Magyarországon is példátlan. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál el is marasztalta a céget, amit az megfellebbezett, de a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság másodfokon, jogerősen is a hatóságnak adott igazat. Az ügyről szóló cikk, teljes terjedelmében a pecsistop.hu oldalon található.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP