Search results

KoM pic1 1Tegnap volt a "ValueFacturing SMEs" projekt első ülése Rómában, amin a Vasas online vett részt. A projekt fő célja, hogy fejlessze az ágazati szociális párbeszéd nemzeti és európai szintű hozzájárulását ahhoz, hogy "Európa (és egyes tagállamai) vonzóbb hellyé váljon egy kisvállalkozás indításához és növekedéséhez az egységes piacon” (Európai Bizottság 2020). Cél még elősegíteni, hogy a kkv-kban rejlő teljes potenciált kibontakoztassuk a digitális és környezeti kihívások kezelésében. Ez egy 3 fő célországot (Olaszország, Magyarország, Albánia) és az európai színteret lefedő transznacionális konzorcium keretében történik.

A rendezvényen a szervezetek bemutatkoztak, megismerhették az olaszországi KKV-k helyzetét. Ezt követően a kutatást vezető szervezet, az ADAPT, valamint az olaszországi munkáltatói szervezet, a Confimi mutatta be a projekt menetét, a határidőket, a megvalósítandó célokat és annak módjait.

Az együttműködés 2 évig fog tartani, ezalatt egy kutatás zajlik, interjúkkal, az eredmények megvitatásával, valamint négy nemzetközi találkozó megszervezésével. 

Tájékoztatunk Benneteket, hogy itt a honlapunkon, a "Csatlakozás" menüpont alatt  angol és ukrán nyelven is elérhető a szakszervezeti belépési nyilatkozatunk a tagdíjlevonásra vonatkozó nyilatkozattal együtt, továbbá mindkét nyelven feltöltésre került az adatvédelmi tájékoztató is.

Kérjük, hogy szükség esetén ezeket a dokumentumokat szíveskedjetek használni!

A Mercedes rendszeresen lehetővé teszi, hogy a dolgozói élményvezetésen vegyenek részt, kipróbálva a különböző modelleket. Ezúttal a teljesen elektromos EQS-t vihették el egy körre, többek között a helyi VASAS szakszervezeti tisztségviselőink. Számukra is már-már szürreális élmény volt a modern autó, a rendkívül sok kijelző látványa. Egyben érdekvédőként az volt az első gondolatuk, hogy a technológiai változásokkal, az új autóipari trendekkel a szakszervezetnek is lépést kell tartaniuk, fejlődniük kell, és el kell érnünk, hogy a dolgozók minden érdemi döntésbe be legyenek vonva, az átalakulás költségeit, terheit, költségeit pedig ne ők viseljék.

A Budapesti Operettszínház a korábbi évek nagy sikereire való tekintettel, idén is műsorára tűzi ünnepélyes gálaműsorát november 4-én, amikor Andrew Lloyd Webber Requiem-je csendül fel a nagyszínpadon.
Azt est második felvonásban pedig musical válogatással teszik emlékezetessé a Nézők számára a náluk töltött időt. Az est során közreműködik: Fischl Mónika, Ninh Duc Hoang Long, Füredi Nikolett, Homonnay Zsolt, Nádasi Veronika, Sándor Péter, Szomor György.

2023. október 6-án az MBMH Vasas Alapszervezet testületi ülése zajlott az Auditóriumban, amelyen a testület tagjain kívül részt vett Dr. Kiss Bettina ügyvéd, Bere Ferenc régióvezető a Vasastól (utóbbi online csatlakozott), a TPI munkatársai; Bódiné Rigó Dóra és Klein Magdolna, valamint Rastattból a német IGMetall szakszervezet küldöttei; Marcus Pössl, Thorsten Kruse és Torsten Höink.

Kedves Cirkuszbarátok!

Az idén is szeretettel várjuk a Magyar Nemzeti Cirkusz 2023. év utolsó állomására a szakszervezeti tagokat és családtagjait kedvezményes jegyárakkal.

2023. október 20. - november 12. között a BUDAPEST 1224, Barackos út 110. címen, az "Extra Halloween" című műsorral!

Bővebb tájékoztató ITT olvasható!

Kérjük jegyigényét e-mailben küldje el a brezovszki.valeria@magyarnemzeticirkusz.hu címre, vagy a gyorsabb regisztráció érdekében ezen a felületen adja le jegyigényét: https://forms.gle/zMqDBJeiN4kK6qXr9

A megrendelt jegyekről emailben regisztrációs nyomtatványt küldünk, amit a jegypénztárban kell leadni!

Szeretettel várjuk a szakszervezeti tagokat és hozzátartozóikat kedvező jegyárakkal, színvonalas műsorunkkal.

Szeretettel várjuk az üdülni és felüdülni vágyókat 2023.10.24-27-ig egy 4 nap/3 éjszakás őszi programra a Hotel Solar-ba, ahol az egészség és a mozgás kapja a főszerepet. Mindenkit vár a testébresztő torna, vizi torna, nordic walking oktatás és séta a parkban, senior tánc, borkóstoló és gulyás-party Taranyban (menetrend szerinti busszal), jókedv és sok-sok élmény.

A 3 éjszakai szállás, félpanziós ellátás, személyenként 2 db gyógyfürdő belépő és a fenti programok részvételi díja prémium szobában:

Szakszervezeti tagok részére kedvezményes áron 53.400 Ft/fő + IFA (400 Ft/fő/éj)

Egyágyas felár: 4000 Ft/éj

Hotel Solar *** Nagyatád (7500 Nagyatád, Széchenyi tér 28.)

A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségeken várják:

Tel.: 82/504-135; +3630/500-3135 és email: marketing@hotelsolar.eu

A Praktiker őszi kiárusítási akciójában számos terméket magas kedvezménnyel vásárolhatnak meg tagjaink kert, lakberendezés, építkezés és sok más kategóriában. Partnerünk kiemelt ajánlatairól, az akciós termékekről ITT tájékozódhatsz.

A szokásos 10%-os partnercéges kedvezményprogram keretén belül pedig, az idén az alábbi hétvégéken tudtok kedvezményesen vásárolni:

Október: 12-13-14-15.
 November: 9-10-11-12.
 December: 7-8-9-10.

A VASAS Székházban ülésezik a TPI projekt tanácsadó testülete. Téma: Átalakulás és a munkaerőpiac - A beruházásoknak munkaerőre van szüksége, a szakszervezeteknek pedig tagokra. A vállalatok új, modern termékekbe fektetnek be Közép- és Kelet-Európában, vagy a gyártást Nyugat-Európából ide helyezik át. Ez a fejlődés nem új keletű. A folyamatban lévő átalakulások során azonban ezek a tendenciák felerősödnek. Ez mindkét oldalon kihatással van. Nyugat-Európában a munkahelyek és a munkakörülmények továbbra is nyomás alatt vannak, míg a beruházások célországaiban munkaerő-hiány van, és a munkaerőpiac is átalakul. Ezt és az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket vitatják meg a német és a magyar kollégák.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP