Search results
Csökkent a szakszervezetek munkahelyi jelenléte és a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken az elmúlt években a statisztikák szerint. Nem bízunk bennük? Szavazzon itt!
A 2017. évi képzési programunk keretében újabb alapszervezetnél tartottak oktatást a Vasas munkatársai, László Zoltán alelnök és Rácz Ferenc szakértő. A kommunikációs képzés célja a Hoya Zrt. tisztségviselőinek szakmai felkészítése, ismereteik bővítése volt. Az eseményről Toldi Miklósné, az alapszervezet titkára készített rövid összefoglalót, melyet az alábbiakban olvashattok:
Aszódon tiltakozik ma kora délután több hazai szakszervezeti tömörülés és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség képviselője a gépkocsi szélvédőket gyártó német-török Fritz Group helyi üzeménél a vállalat szakszervezeti vezetőjének elbocsátása ellen. Mások mellett felszólal Király András, az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) szakszervezeti vezetője is akit ugyanazon napon, idén január 13-án, pénteken bocsátottak el, mint az aszódi cégnél dolgozó Juhászné Kovács Editet. Mindketten a dolgozók béremeléséről akartak tárgyalni a munkaadókkal.A Népszava információi szerint a település polgármesterének közvetítői szándékát is elutasították az üzem vezetői. Az aszódi elbocsátás ügyében az autóipari beszállításban érdekelt ágazati szakszervezetek - így a Vasas Szakszervezet tisztségviselői, munkatársai - is támogatják a magyar munkavállalókat. Az aszódi megmozdulás csak az első lépés volt, amelyet több is követ majd - mondta el a lap tudósítójának Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
forrás: nepszava.hu
A Labourstart kampányt indított a FKF-től a bértárgyalások alatt elbocsátott négy szakszervezeti vezető érdekében. A linkre kattintva egy e-mail küldésével fejezd ki tiltakozásodat és szolidaritásodat az elküldött tisztségviselőkkel! http://www.labourstart.org/go/
Hogyan lehetsz a Vasas munkatársa Kecskeméten? Megtudhatod a jobb oldali menüben található álláshirdetésünkből! →
Az Audi Hungaria Zrt. munkavállalói közül mintegy ezerötszázan vettek részt az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkban csütörtökön kilenc és tizenegy óra között. A sztrájk termeléskieséshez vezetett, ami azonban nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak ellátását. Az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta zavartalan. A vállalatvezetés folytatja a tárgyalásokat a munkavállalói oldallal.
A betegség nemcsak a közérzetünket veszi célba, hanem az anyagi helyzetünket is. Alkalmazottként főszabály szerint évente 15 nap betegszabadságot vehetünk igénybe, amely időszakra a fizetésünk 70 százalékát kapjuk meg a munkáltatónktól.
Amennyiben a 15 napot már kimerítettük, majd megbetegszünk, akkor táppénzre leszünk jogosultak. Ennek mértéke
- a fizetésünk 60 %-a, ha rendelkezünk legalább 730 nap, folyamatos biztosításban töltött időszakkal illetve
- a fizetésünk 50 %-a, ha nem rendelkezünk ennyi biztosításban töltött idővel.
Érdemes azonban azt is szem előtt tartani, hogy a táppénz maximum értéke is meg van határozva. A fenti számítás alapján hiába lenne indokolt, semmiképpen nem kapunk több pénzt naponta, mint a havi minimálbér kétszeresének harmincada, mely 2017-ben 8 500 forint. A táppénzhez és a betegszabadsághoz kapcsolódó egyéb szabályokról ide kattintva a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján tájékozódhatunk.
Jó tudni, hogyha rendelkezünk egészségpénztári tagsággal, a jogszabályok szerint a táppénz vagy betegszabadság miatt kiesett jövedelmünket, egészségpénztári megtakarításunk terhére, adómentesen pótolhatjuk. Ha pedig tagja vagy a Vasas Önsegélyező Pénztárnak, akkor baleset vagy betegség esetén különféle szolgáltatásokat vehetsz igénybe, melyekről itt tájékozódhatsz.
Barátaim! HÁT EZ MEG MI ?!?! Szakszervezeti tisztségviselőket rúgnak ki?
Azon tépelődöm: az a munkáltató, aki elhiszi, hogy következmény nélkül taposhatja két lábbal a dolgozók és képviselőik jogait, azt hiszi, hogy nem kell tisztelnie a szakszervezetet, az vagy bolond, vagy minket néz bolondnak?
Ha bolond, ne töltsön be felelős munkakört! Ha minket néz bolondnak, térjen észhez!
Ismét egy szükségtelen és brutális támadás érte közös jogainkat. A VDSZ szakszervezet működési területéhez tartozó aszódi tagszervezetnél elbocsátották a szakszervezeti titkárt (aki egyben ÜT elnök és munkavédelmi képviselő is). 2017. január 13-án, az ügyének rendezésére tett szakmai megbeszélések ellenére is, a Richard Fritz Kft-től elbocsátásra került, munkáltatói rendes felmondással. Ez ellen a lépés ellen a VDSZ határozottan tiltakozik, a történteket jogtalannak tartja! Szolidaritási demonstrációt szerveznek, együttműködve a közelmúltban szintén nagy botrányt kavart FKF-től kirúgott tisztségviselőkkel. Az aszódi székhelyű cég elé várnak mindenkit, akit felháborítanak ezek az esetek. Az AMASZ a VDSZ, és így a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezete.