Search results

Az álláskeresési járadék folyósításának időtartama Magyarországon jelenleg maximum 90 nap. Ez Európában és világszinten is egyedülállóan rövid idő - olvasható az aHang írásában. A munkájukat elvesztők nem sok jóra számíthatnak, mivel Magyarországon a korábbi bruttó bér 60 százalékát kapja, akinek felmondanak. A kifizetés maximuma a minimálbér (jelenleg 161000,-Ft), ami azt jelenti, hogy a bruttó 368 ezer forintos átlagfizetés is messze kimeríti ezt a maximumot, így csak a korábbi bér 44 százalékát kapja egy átlagbért kereső. A fő probléma pedig az, hogy ezt is csak 90 napig. Ha nincs pénzük az embereknek, akkor nem  is fogyasztanak, a gazdaságra ez negatívan hat, ami további elbocsátásokhoz vezet. Ez egy végeláthatatlan spirál. Ha tenni akarsz az ügyben, írd alá a petíciót Te is!

Ahogy arról korábban már beszámoltunk a Dunaferrben működő Vasas szakszervezet összetűzésbe került a cégvezetéssel, mivel utóbbi felrúgta a februárban kötött megállapodásukat, amire eddig még nem volt példa. A helyi érdekvédők jogi útra terelték a vitát. A másik nagy acélvárosban is forr a levegő. Ott január óta húzódik a bértárgyalás eredménytelenül. A jáványügyi vészhelyzet idején is keményen dolgozó munkások megelégelték az időhúzást és szerdán, egy újabb sikertelen egyeztetés végén bejelentették a munkáltató képviselőinek, hogy sztrájkbizottságot alakítottak. A kialakult helyzetről a merce.hu oldalán olvashatók részletek.

A hétvégén a nepszava.hu is cikket jelentetet meg a témában, amely ITT olvasható.

Bere Ferenc regionális ügyvivő beszámolt róla, hogy az MBMH Vasas Alapszervezet  szórólapos akciót tart 2020.július 13 és 17 között.  Az egész hetes rendezvény július 13-án a bizalmik számára tartott testületi üléssel vette kezdetét. A napirend szerint délelőtt folyamán Szlávik István titkár és Besenyi Kitti titkárhelyettes vezetésével megvitatásra kerültek az alapszervezet közeli és középtávú céljai, akciótervei, emellett egy beszámoló is elhangzott a közelmúlt történéseiről.
A délután folyamán a kecskeméti TPI iroda munkatársai Klein Magdolna, Dávid Krisztina és Bere Ferenc regionális ügyvivő beszélt a jövőbeni lehetőségekről, együttműködésekről a testülettel. Az értekezlet helyszínét és az ellátást a TPI biztosította a jelenlévők számára.
Július 14-től pedig kezdetét vette a tízéves fennállását idén ünneplő  alapszervezet  szórólap akciója. A rendezvény célja az elmúlt évtizedben az  MBMH VASAS Alapszervezet által elért eredmények összefoglalása, tagtoborzás és a bértárgyalásra való felkészülés. A szórólapot osztó VASAS tisztségviselőkkel az egész gyár területén lehet majd találkozni a hét folyamán.
pikopack segitsegMegint segített a Füzesabonyi  Pikopack Vasas Alapszervezete. Ezúttal Vámospércsen egy olyan családnak vitt több zsák ruhát, tartós élelmiszert, tisztító szereket, gyermek játékokat, és még sok minden mást, akiknek a házuk leégett és a családnak,s két kisgyermeküknek semmije nem maradt.

Hétfőn reggel újabb cikk jelent meg a merce.hu oldalon a dunaújvárosi Dunaferr jelenlegi helyzetéről, a cégnél működő Vasas szakszervezet és a központi üzemi tanács vezetőivel készült riportok alapján. Mi is a helyzet: "A szakszervezeti vezetők úgy látják, hogy bármilyen anyagi problémája akad a vasműnek, a tulajdonosok a munkásokon verik le, folyamatosan velük fizettetik meg a költségeket – ami egyébként a dolgozók kizsákmányolása útján profitot termelő kapitalista iparban nem is olyan meglepő."

A gyárban most meglévő juttatások és az országosan is elég erősnek minősíthető kollektív szerződés mind azért létezhetnek, mert a rendszerváltás után sikerült kiharcolni, és a magas szervezettségnek köszönhetően meg is tudták tartani azokat. Eddig a munkáltató mindig betartotta a megállapodásokat, most először fordult elő, hogy megszegte a szerződésben foglaltakat és nem fizette ki július 10-ig a szabadságos bért. Ez elfogadhatatlan, a Vasasok jogi útra terelik az ügyet.

vargajutkaFájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség volt munkatársa - Vargáné Szabó Julianna - 67. születésnapját követő néhány nappal 2020. április 25-én méltósággal viselt betegség következtében elhunyt.

Jutka - ahogyan sokan hívtuk - a Vasas képzés-tájékoztatási csoport tevékenységében vett részt, majd titkárnőként az elnök munkáját segítette. Mindezeket a rá jellemző igényességgel, pontossággal és szorgalommal végezte. Munkatársai szerették és megbecsülték. Egész életében nyitott volt az új, az ismeretlen megismerésére, szenvedélyes természetjáró és kultúrakedvelő volt. E kedvteléseiről nyugállományba vonulását követően is jókedvűen, mosolygósan beszámolt, ha olykor-olykor székházunkban meglátogatta volt munkatársait. A több évtizedes munka után megérdemelt, aktív pihenését töltő kiegyensúlyozott, életszerető embernek ismertük és emléke így marad meg bennünk.

Végső búcsút 2020. július 24-én 14.30-kor az Új köztemető 53-as szóróparcellájánál vehetünk tőle, Jutka, nyugodj békében!

"Küzdöttél, de már nem lehet,
Csend ölel át és szeretet.
Csak az hal meg, kit felednek,
Örökké él, kit igazán szeretnek."

(Kosztolányi Dezső)

A Vasas Szakszervezeti Szövetség - teljes ellátást nyújtó - balatonalmádi Vasas Üdülője, július 1-től szeptember 30-ig fogad vendégeket. Szakszervezetünk - nem üzleti céllal működtetett – üdülőjében, kedvezményesen a Vasas Szakszervezeti Szövetség aktív és nyugdíjas tagjai, valamint azok közvetlen hozzátartozói üdülhetnek. A gyermekbarát környezet kiválóan alkalmas családi üdülésekre. Az üdülőben nem szakszervezeti tagok üdültetése is lehetséges a megengedett mértékig, a magasabb költségtérítés megfizetése mellett. A részletes tájékoztató ITT, a jelentkezési lap, pedig ITT található.

Tegnap reggel ismét az ATV START vendége volt László Zoltán Vasas alelnök. A szakszervezeti vezető arról beszélt, hogy mi lesz a munkavállalókkal a várható nyári gyárleállások következtében. Nem csak az autóipar, hanem a beszállítók is érintettek. Csaknem 170 ezer munkavállaló dolgozik az iparnak ezen a területén. Az interjúból kiderül az is, hogy mi és hogyan hat a hazai autógyártásra és milyen lehetőségek vannak a károk minimalizására.

 

Az idei év jelmondata: „Maradj itthon!”, mert itthon biztonságos. Budapesten sok a látnivaló és rengeteg program várja az idelátogatókat. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani tagjainknak. Konföderációnk és a Benczúr Hotel vezetése nagyon kedvező feltételekben és árakban állapodott meg, melyeket csak tagjaink és családjuk vehet igénybe. A lehetőségekről ITT olvashatsz.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP