Kezdődik a per, ami megboríthatja a magyar cafeteria-rendszert

cafeteriaMár két hét múlva, május 12-én előveszi az Európai Bíróság a magyar cafeteria-rendszerrel kapcsolatban indított kötelezettségszegési ügyet, és megtartja az első tárgyalást. Ezzel kezdetét veszi a per, amely a jelenlegi cafeteria-rendszer végét jelentheti, esélyes ugyanis, hogy a magyar kormány elbukja.Az egyik probléma az Erzsébet-utalvány, a másik a SZÉP-kártya.

Az Európai Unió az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben. A vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit az EU április 10-én indított az Európai Unió Bírósága előtt.

Az ügy előzménye, hogy a magyar állam kiebrudalta az étkezésijegy-piacról a cégeket. 2011 novemberében egy zárószavazás előtti javaslatként az adótörvényekbe szuszakolták az Erzsébet-utalvány 2012-es bevezetését. Alig egy év elteltével az adótörvények változása után az állami étkezésijegy-kibocsátó gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.

forrás: hvg.hu

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP