Search results
Erre a kérdésre válaszolt az alábbiakban Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a népszava újságírójának:
Csupán politikai egyezségnek mondható a versenyszféra munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteinek tegnapi megállapodása a 2016-os bérajánlásról. Az, hogy a felek nem számszerűsítették ezt, semmiben nem segíti a munkáltatói oldalt. Ennek következményeképpen a bérajánlás terhe az ágazati oldalra hárulhat majd. A keddi megbeszélések után számokat kellett volna közölni, mert ezek nélkül semmitmondóra sikerült a bérajánlás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért nem is vett részt a megbeszélésen, viszont úgy vélem, hogy a jövőben további tárgyalásokra lehet szükség.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegés megállapítására indított keresetet Magyarországgal szemben az uniós bíróság előtt. A bíróság megállapította, hogy az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól. A folytatás az ado.hu oldalon olvasható.
Mintegy harmadát keressük az ausztriainak, nem véletlen, hogy egyre több dolgozó és szakszervezet már a sztrájkon töri a fejét. Évtizedek óta csak ígéret a jóléti államokéhoz hasonló kereset, ám a szakemberek szerint még az sem biztos, hogy 20-30, vagy akár 50 év alatt felzárkózunk ezen a téren a legfejlettebb országokhoz. Akár sztrájkhullám is végigsöpörhet tavasszal az országon, szakszervezetek tucatjai, illetve dolgozók százezrei elégedetlenek az idei évre szóló béremeléssel - olvashatjuk a szakszervezetek.hu oldalán.
Építsék újra az érdekérvényesítés egész rendszerét – erre szólít fel a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).
Nemes Gábor a szervezet elnöke mindenkit arra kér, hogy addig sehol ne írjanak alá „nevetséges, néhány százalékos" béremelési ajánlatot, s ne fogadjanak el látszatintézkedéseket, amíg nem alakul egy olyan fórum, ahol a szakszervezetek végre érdemi egyeztetést folytathatnak a kormány képviselőivel. - írja a nol.hu
A Vodafone eljuttatta hozzánk aktuális flotta promócióját, melyben új kedvezményes lehetőséget kínál tagjaink részére. Az ajánlattal kapcsolatos információk itt olvashatók.
A Pedagógusok Szakszervezetének országos elnöksége úgy döntött, továbbra sem vesznek részt a Közoktatási Kerekasztal munkájában, valamint arról is határozott, hogy megkezdik az előkészületeket az országos pedagógussztrájk megszervezésére – mondta az Origónak Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség ma tartja rendkívüli kongresszusát, ahol módosítják az Alapszabályt és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) beolvad a MaSZSZ-ba.
A fúzióval Magyarország legnagyobb szakszervezeti konföderációja jön létre, mintegy kétszázezer taggal. A MASZSZ a legtöbb ágazatot tömörítő szervezet, kollektív szerződések tekintetében a legnagyobb lefedettséggel rendelkezik, a teljes versenyszférát, valamint a közszféra bizonyos területeit is képviseli.
Megbénították az európai negyed forgalmát Brüsszelben a kínai dömping ellen tiltakozó fémipari munkások. A tüntetők munkahelyük védelmében magasabb védővámok kivetését követelik az Európai Uniótól.