Bajban a Wescast

Az Oroszlányban működő, kínai tulajdonú Wescast cég több, mint 250 munkavállalójától válik meg. A dolgozók elégedetlenek a cég eljárásával és az általuk fizetni kívánt összeggel.

Rossz irány a Dunaferrben - Betelt a pohár!

Tegnap délután ismét levelet küldött a cégvezető, Evgeny Tankhilevich a Dunaferr munkavállalóinak. Tette ezt úgy, hogy előzetesen nem egyeztetett az őket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel. Ez már nem az első ilyen alkalom volt. Ráadásul a hét elején tartott találkozón - amire egyébként ő invitálta a szakszervezeteket - meg sem jelent. Ez semmiképpen nem értékelhető úgy, mintha rendezett munkaügyi kapcsolatok lennének a cégnél. A cégvezetés hozzáállása azért is érthetetlen, mert az index.hu oldalán megjelent interjúban a cégvezető a következőket mondta: "... azért tudtunk megállapodni, mert a nap végén még ha bármiféle ellentétünk vagy problémánk is van a szakszervezettel, mindannyian a Dunaferrért dolgozunk. Senki nem akarja bedönteni a Dunaferrt, sőt, a szakszervezet lenne az utolsó ebben. Így mindig találunk kompromisszumot." Tehát, ha mindannyian a Dunaferrért dolgoznak, akkor alapvetés lenne, hogy ezt együttműködve, kölcsönösen tájékoztatva egymást, közös döntések mentén tegyék. Fentiekből pedig jó látható, hogy ennek hiánya  nem az érdekképviseleteken múlik. A helyi Vasasok reakciója Evgeny Tankhilevich levelére: „BETELT A POHÁR, ELÉG VOLT!!” A Vasas Szakszervezeti Szövetség nem tartja elfogadhatónak a Dunaferr vezetésének hozzáállását, és lépéseket tervez a helyzet tisztázására. 

fotó: Molnár László a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke

Indul a Vasas Youtube csatornája

A Vasas Szakszervezeti Szövetség az ország egyik legtöbb taggal rendelkező, legnagyobb múltú érdekvédelmi szervezete. Május elsejére készítettünk szakszervezetünkről egy bemutatkozó videót, mely megtekinthető a Youtube-on ITT. Nézzétek meg és osszátok! Mutassuk meg, hogy kik vagyunk!

Ez egyben a Vasas Youtube csatornájának indulása is. Ne felejtsetek el feliratkozni!

Irány a dokumentumtár!

dokutarTitkárainkhoz e-mailben már eljutattuk, de honlapunk belső felületén a Dokumentumtárban a "jogszabályok, jogesetek" gyűjteményben is elérhetővé tesszük a kihirdetett veszélyhelyzetben irányadó munkaidőre vonatkozó szabályokról szóló szakértői anyagunkat.

VKF tájékoztató

A szokásoknak megfelelően mai is ülésezett a VKF, a megszokott időben és napirenddel. A foglalkoztatási, munkanélküliségi adatokról ma sem történt írásos tájékoztató. Szóban annyi hangzott el, hogy a közhiteles adatok az irányadók. Ezt a kormányzati hozzáállást mind a munkavállalók és a munkáltatók is nehezményezték.

Válságkezelés: kevesebb munkavállalói jog, több munkaerő-kölcsönzés

work1Alaposan felbolydult a koronavírus-járvány miatt a munka világa, leállt a gazdaság egy része. A károkat felbecsülni sem tudjuk, és állandó vita zajlik arról, hogy miképpen fog visszatérni az élet. Mi lesz a munkahelyekkel? Kiss Ambrus, az Új Egyenlőség szerkesztője Bábel Balázzsal, a Vasas szakszervezet alelnökével beszélgetett. A cikk folytatása itt található és a beszélgetés itt meghallgatható...

Virtuális majális

“Mi vagyunk május 1-je – Szolidaritás a válságban” címmel szervezett online eseményt három szakszervezeti konförderáció (SZEF, MASZSZ, ÉSZT) civil szervezetek együttműködésével a Mércén. A sör + virsli elmaradt, de a munka, a munkások ünneplése nem, hiszen május elseje róluk, rólunk szól. A virtuális majális keretén belül bemutatkoztak azok a szervezetek, akik mindennap küzdenek a dolgozók jogaiért. Az egész napos rendezvénysorozat három szakszervezeti konföderáció, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés együttműködésében valósult meg. A műsorból kiderült, hogy mit követelnek idén a szakszervezetek, milyen helyzetben vannak a munkavállalók, és hogyan lehet küzdeni az érdekeikért. Az összefoglaló a merce.hu oldalán megtalálható, csak úgy, mint az elhangzott beszélgetések, webináriumok.

A koronavírus és az autóipar - ILO ajánlás

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO), az ENSZ szakosodott szervezete ajánlást készített az üzemek újraindításához az autóiparban. A COVID-19 miatt az autóipar a kereslet és a beruházások hirtelen visszaesésével szembesül. Az ágazat a gazdasági tevékenység hirtelen és széles körű leállásával is küzd. A kialakult helyzetben, az ILO tagjai - a kormányok, a munkáltatók és a munkavállalók szervezetei - általában három közvetlen célra összpontosítanak: a munkavállalók védelme a munkahelyen; vállalkozások, munkahelyek és jövedelmek támogatása; valamint a gazdaság és a foglalkoztatás ösztönzése annak biztosítása érdekében, hogy az országok és ágazatok, például az autóipar, minél gyor­sabban és jobban talpra álljanak. Ehhez fogalmazott meg ajánlásokat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, mely ITT olvasható.

Egy fontos idézet a dokumentumból: "Az IndustriALL Global más globális szakszervezetekkel együtt felszólít arra, hogy a munka­vállalói képviselőket vonják be a munkavállalók egészségét, jogait és jólétét fenyegető veszélyek feltárásába, megelőzésébe és enyhítésébe, valamint a nemzeti, ágazati és munkahelyi válaszlépések kidolgozásába és végrehajtásába."

Május elseje, másképp

Nem a szokásos módon, de idén is lesz május elseje. A járványhelyzet miatt idén elmarad a hagyományos ünneplés, nem lesz felvonulás, színpad, beszéd és sör-virsli sem. Arra kérünk mindenkit maradjon otthon. Ám a szakszervezetek nem maradnak csöndben ezen a napon sem. Egyedülálló módon, történetünk során először, digitálisan, online tartjuk meg a május elsejei rendezvényünket. A Digitális május elseje egy olyan programsorozat, amely mindenki számára érdekes lehet, hiszen rólunk, rólatok munkavállalókról szól. Ezért kövess minket, nézd a Facebookot, és segítsd, hogy minél többen érjék el a programjainkat. Kérjük, hogy oszd meg az esemény oldalát, mely ITT található! Jelentkezz be, Te is! A rendezvény plakátja itt található, a 3 konföderáció közös követelését pedig itt olvashatjátok.

Éljen május elseje!

Mi újság a Dunaferrben?

Érdekes cikk jelent meg ma reggel dunaújváros hírportálján, a duol.hu oldalán. A cikk hangvételén erősen áthat a politika, de érdekes tényekről is olvashatunk. Ami biztosan tudható, hogy nincs túl jó helyzetben a Dunaferr több szempontból sem. A helyzet megoldására Evgeny Tankhilevich a cégvezető állami szerepvállalást sürget, a dolgozókkal levelezésbe kezdett és első lépésként az áprilisi bérek kifizetését május 15-ig elhalasztotta. Ennek kapcsán a helyi Vasasok egyeztetést kezdeményeztek, melynek ma van a második fordulója. A múlt heti tárgyalásról szóló tájékoztató itt olvasható. Figyelünk a mai fejleménykre és hamarosan beszámolunk róla.

A május 5.-i megbeszélésről a tájékoztató ITT olvasható.

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP