Felmegyek a miniszterhez
- Megjelent: 2020. január 21. kedd, 12:12
Személyes találkozót kezdeményezett a miniszterelnöknél és két miniszternél, Kásler Miklósnál és Varga Mihálynál a Magyar Szakszervezeti Szövetség MaSZSZ) nyugdíjastagozata. Juhász László a leveléhez csatolta a nyugdíjasok helyzetének radikális megváltoztatására készített 6 pontos követeléscsomagot is. A levelet Kordás László a MaSZSZ elnöke is aláírta, mivel elfogadhatatlannak tartja a mostani nyugdíjrendszert, amelyben csaknem egymillió idős ember nyomorog, százezer forintnál is kevesebb járandóságból. A szövetség már tavaly év végén nyilvánosságra hozta a nyugdíjastagozat 6 pontba foglalt követelését, amit most levélben is eljuttattak a döntéshozókhoz, személyes egyeztetést kérve az ügyről. A követelések között szerepel, hogy a kormány vezesse be az alapnyugdíjat, igazítsák a gazdasági növekedéshez, valamint a béremeléshez az éves nyugdíjemelést, s hogy a nyugdíjak összegének öt éven belül el kell érnie a mindenkori átlagbér hetven százalékát. A témáról korábban megjelent tartalom itt olvasható.