Szabadság átvitele esedékesség évét követő évre

munkajogAz év végének közeledtével – sok egyéb adminisztratív feladat mellett – számos munkáltató életében felmerül az évben még ki nem adott („ki nem vett”) szabadságok kérdése. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a szabadság következő évre történő átvitelének lehetőségét és korlátait.

Tovább a teljes cikkhez

Lélegeztetőgépre szánja a kormány az ÁPB-ket

lelegezteto„Az ágazati szakszervezetek szerepe meg fog erősödni a konföderációkéval szemben, ezért a hangsúlyt az ágazati együttműködésre kell helyezni” – mondta a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Székely Tamás, aki a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöki tisztét is betölti, ezért is tartja aggasztónak, hogy a kormány el akarja lehetetleníteni az ágazati párbeszéd bizottságok munkáját. A szakszervezetek.hu-nak elmondta: Brüsszelben az Európai Parlament képviselőihez fordult, mert úgy látja, a kormányzat lélegeztetőgépen fogja tartani az ÁPB-ket azért, hogy a nemzetközi számonkérés során felmutathassa, teljesíti uniós kötelezettségét a szociális párbeszéd terén.  

VÖP- Meghívó Küldöttválasztó Részközgyűlésre

vopTisztelt Önsegélyező Pénztár tagok!

A Vasas Önsegélyező Pénztár Igazgatótanácsa 2015. december 15-én 9 órára

Küldöttválasztó Részközgyűlést hív össze az alábbi munkahelyi Vasas alapszervezetek tagjai számára:

- FEDERAL MOGUL HUNGARY - Kunsziget
- MUSASHI - Ercsi
- HASZONGÉP - Veszprém
- VÁRDA VULKÁN - Kisvárda
- RUAG AMMOTEC - Sirok
- CSABACAST Kft. - Apc

Helyszín: Vasas Székház fsz. 19. terem (1086 Budapest, Magdolna u. 5-7.)

A részletes információkat tartalmazó meghívót letöltheti innen!

2016 - kevés hosszú hétvége

Az NGM rendelet szerint a 2016. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő: 

március 5., szombat munkanap 
március 14., hétfő pihenőnap 
október 15., szombat munkanap 
október 31., hétfő pihenőnap

Összefoglalva a 2016. évi pihenőnapok szüneti napok körüli munkarend a következőképpen alakul, a megszokott ünnepekkel együtt:

  •  2016. január 1. péntek munkaszüneti nap
  •  2016. március 5. szombat munkanap
  •  2016. március 14. hétfő pihenőnap
  •   2016. március 15. kedd Nemzeti Ünnep
  •   2016. Március 27-28. Húsvét
  •   2016. május 1. vasárnap Munka Ünnepe
  •   2016. május 16. hétfő Pünkösd hétfő
  •   2016. augusztus 20. szombat Államalapítás Ünnepe
  •   2016. október 15. szombat munkanap
  •   2016. október 23. vasárnap 1956-os Forradalom Ünnepe
  •   2016. október 31. pihenőnap
  •   2016. november 1. kedd, Mindenszentek napja
  •   2016. december 24. szombat Szenteste
  •   2016. december 25-26 vasárnap és hétfő Karácsony
  •   2017. január 1. vasárnap Új Év első napja

VASAS kongresszus

kongA Vasas Szakszervezeti Szövetség rendkívüli kongresszusa 2015. november 26.-án 9 órától megkezdte munkáját. A rendezvény helyszíne - a hagyományoknak megfelelően – a Szövetség Magdolna utcai székháza. A napirendek között szerepel a Vasas Alapszabályának módosítása és az új struktúrához illeszkedően, egy alelnök és a Felügyelőbizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása.

XV. Vasas-Kohász bál

A hagyományoknak megfelelően a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezésében az idén is megrendezésre került Dunaújvárosban a Kohász bál. Ebben az évben a rendezvényt éppen Szent Borbála (a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje) napján tartották. A helyszín, ahogy már évek óta, most is a Béke étterem volt, a jó hangulatról pedig a Digitál együttes gondoskodott. Az eseményen részt vettek a Dunaferr szakszervezeti tisztségviselői mellett a Vasas Szakszervezeti Szövetség részéről Balogh Béla elnök és Kovács Anikó szakmai ügyvivő is.

Mennyit keresnek a magyarok?

Az év első kilenc hónapjában 3,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. A bruttó átlagkereset 243 ezer, az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 159 200 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. tovább...

 

Vasas Önsegélyező Pénztár

VOPTegnap tartotta soros ülését a VÖP Igazgatótanácsa, ahol megtárgyalták a Pénztár III. negyedévi gazdálkodását valamint a működés tapasztalatait a májusi Alapszabály módosítás kapcsán. Az It döntött az aktívák jutalmazásáról is. Az idén a következő aktívák részesülnek elismerésben: Kovács Béláné és Kuruczné Ugari Aranka (Dunaferr), Révészné Kéri Anna (VT. Elekroplast), Takács Lajos (Flextronics, Zalaegerszeg), Tompa Margit (Picipack). Gratulálunk! Nekik és mindnen alapszervezeti kollégának köszönjük a sok segítséget, az áldozatos munkát!

Az ülés után a Pénztár tisztségviselői átbeszélték a jövő évi teendőket, majd kis háziünnepség keretében zárták az évet.

A szakszervezet többet emelne a minimálbéren

Lényegében eredménytelenül értek véget a minimálbérről szóló tegnapi tárgyalások a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között. A megbeszéléseket november 27-én folytatják. tovább a cikkhez

 

A MaSZSZ Női tagozatának konferenciája

woman2015. november 25-én Budapesten, a MASZSZ székházban „Nulla tolerancia, a nők elleni erőszakkal és bérréssel szemben” című rendezvény kapcsán nyilatkozatot adott ki a MaSZSZ Női tagozata, melyben leszögezik: "Magyarországon semmilyen jogszabály nem ösztönzi a hazai foglalkoztatókat a munkahelyi erőszak és zaklatás kiküszöbölésére. Ez a szomorú és szégyenletes valóság is akadálya, a nők és férfiak közötti egyenlőség megvalósulásának. Ennek meg kell változnia!".

A teljes nyilatkozat itt olvasható

bakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpgbakony.jpgcib.jpgcontessa_vasas.jpgcorvin_logo.jpggosztolavasas.jpghoteleuropa.jpgpraktikervasas.jpgvodafone.jpg
TOP